12

 

 

 

— Valaki árulásra készül Kellan ellen? — kérdezett vissza Lothan. — Azt hiszem, sejtem, ki az.

— Egyelőre sajnos nem erősíthetem meg a gyanúját — felelt halkan Akimura.

— Nem sokat árul el, Akimura-szan.

— Nem tehetem. Addig nem, amíg teljesen át nem látom a helyzet jelenlegi alakulását.

— Miért aggasztja ennyire Kellan boldogulása? Ő nem is ismeri önt.

— Valóban, én mindazonáltal tartozom neki — mondta a közvetítő. — És én mindig rendezem a tartozásaimat.

— Ön ismerte Kellan anyját — szólt Lothan inkább kijelentő, mint kérdő hangsúllyal.

Akimura csak egy pillanatig habozott.

— Igen, ismertem — mondta kifürkészhetetlen arccal.

— Jól?

— Nagyon jól.

— Ön nem Kellan… — kezdte Lothan, de a másik megrázta a fejét.

— Nem, nem vagyok az, de tartozom azzal Kellan édesanyjának, hogy vigyázok a lányára. Többszörösen neki köszönhetem az életemet. Egy időben nagyon szoros munkakapcsolatban voltunk.

 — Akkor ön tudja, mi történt vele.

Lothan a beszélgetés kezdete óta most először látott egy apró repedést Akimura érzelmi maszkján. A sötét szemeken egy pillanatra fájdalom cikázott át, és a férfi szája sarka megrándult.

— Ő meghalt, és szinte biztos vagyok abban, hogy a gyilkosa most Kellan ellen készül. Úgyhogy ismétlem: tudnom kell, hogy ön át tudja-e neki adni az üzenetemet. Beszélnem kell vele.

— Miért nem kereste már korábban Kellant? Ha ő is tudta volna, amit most az anyjáról elmondott, és érezte volna, hogy ön az adósának érzi magát…

— Nem volt rá lehetőségem — felelte Akimura. — Sajnos… gyengélkedtem. Ha képes lettem volna felvenni vele a kapcsolatot, megtettem volna.

— A klinika — jutott eszébe Lothannak. — A Nightingale Klinikán volt.

Akimura rezzenéstelen arccal válaszolt:

— Látom, utánajárt a dolognak.

Lothan nemet intett.

— Nem én, Kellan. Felbérelték, hogy törölje ki az adatait a klinikán — ő feltételezte, hogy ön volt a megbízó. Most azt gondolja, hogy ön ezért üldözi.

— Egyedül dolgozott?

— Nem, volt egy munkatársa — valaki, aki szintén azt állítja, hogy ismerte Kellan anyját.

— Lothan, hol van most Kellan?

 

 

— Mint látjátok — mutatott Midnight a diagramra Kellan képernyőjén —, a Telestrian Lakókomplexum nincs akkora, mint a régi Renraku Archológia, de azért így is elég feladatot ad az őrzése. A leggondosabb biztonsági intézkedések mellett sem lehetséges teljesen ellenőrizni azt a hihetetlen embertömeget, amely nap mint nap ki-be közlekedik; és ezt fogjuk mi kihasználni.

— Tessék? — értetlenkedett Kellan.

— Elvegyülünk a személyzet között — magyarázta Midnight. — Felszívódunk a tömegben, és hagyjuk, hogy a napi rutin a kezünkre játsszon.

— Nem fogja megnehezíteni a vadászat végrehajtását, hogy egy csomóan lesznek körülöttünk? — vetette közbe Orion, evőpálcikás kezével intve.

— Ha jól csináljuk, nem — szögezte le Midnight. — Ha a munkaidő után próbálunk bejutni, akkor át kell esnünk mindazokon a biztonsági intézkedéseken, amiket az illetéktelenek távol tartására vezettek be. Ha viszont a mindennapi forgalomhoz csatlakozva megyünk be, a szigor szükségszerűen csökken, és megnő az esélyünk az észrevétlen bejutásra — feltéve, hogy mindent alaposan megtervezünk, és nem követünk el hibát.

— Ésszerűen hangzik — hallotta Kellan Orion dörmögését. Midnight előhúzott a táskájából egy vékony műanyag kitűzőt.

— Ezekkel az ellenőrzés nagy részén átjuthatunk — szólt. — A komplexum rendszerével állnak összeköttetésben. Közvetítenek egy azonosító kódot, amely jelzi, hogy alkalmazottak vagyunk, és engedélyezi a belépést. Így nem fog beindulni a riasztó, és a biztonságiak nem fognak faggatózni.

— És ha mégis? — kérdezte Kellan. Még jól emlékezett a kiberklinikán történtekre.

— Improvizálni fogunk — mosolygott Midnight. — Kitalálunk egy mesét, és ahhoz tartjuk magunkat. Nem lakunk a városban; tanácsadók, hibaelhárítók vagyunk, azért jöttünk, hogy megoldjunk egy rendszerfeldolgozási problémát. Személyesen Timothy Telestriannak tartozunk felelősséggel, aki a NeuroTech számítástechnikai részlegét vezeti.

— És ha ellenőrzik?

— Higgyétek el, Tir Tairngire-ban senki sem kockáztatná meg, hogy egy fölötte állót magára haragítson, és mindenki megtanulja, hogy a hatalmat tisztelni kell. Ha el tudjuk hitetni, hogy fontos személyiségek vagyunk, akiket jobb nem háborgatni, akkor nem is fognak háborgatni. Nem fogják értesíteni a NeuroTechet: senki sem merné kihúzni a gyufát Telestriannál. Ami nekik nem okoz problémát, azzal nem sokat törődnek.

— És hogyan szerezzük meg az adatokat?

— Ez már keményebb dió — felelte Midnight. — Ha beértünk, rá kell csatlakoznunk egy terminálra. De mivel az összekötőnk nem adhat át minden kódot, amely a fájlok eléréséhez kell, néhány dolgot a régimódi módszerekkel kell elintéznünk.

— Feltörjük a fájlokat?

— Bizony. Ráadásul óvatosnak kell lennünk, hiszen egy külső riasztás bármikor leleplezhet bennünket.

— Kellan — szólt Orion. — Meg tudod csinálni?

— Persze, hogy meg tudja — segített válaszolni Midnight. Kellan mintha már nem lett volna ennyire határozott.

— Hát, Jackie adott néhány használható szoftvert — habozott —, de hogy betörjek egy cég központi gépére…

— A rendszer elsődleges behatolásvédelmén már túl leszünk — szögezte le Midnight. — Legfeljebb a fájlok jégvédelmére kell odafigyelned. Még az adatkódolás sem okozhat gondot, ha egyszer kijutunk.

Kellan bólintott.

— Ez igaz.

— Nem kérném ezt tőled, Kellan, ha nem gondolnám, hogy meg tudod csinálni.

Kellan Orionról Midnightra nézett, aztán elszántan bólintott.

— Hát jó. Megoldjuk.

— Remek — mondta Midnight. — Tehát ez lenne a holnapi feladat. Jó lesz, ha korán elindulunk.

 

 

— Hol van Kellan? — ismételte Akimura.

Lothan lassan felállt, így jócskán az előtte ülő alak fölé tornyosult.

— Átadom az üzenetét, Akimura-szan — szólt. — A többi Kellan dolga.

Egy pillanatra úgy tűnt, a közvetítő még mondana valamit, de aztán csak bólintott.

— Nagyszerű — mondta. — Kérem, mondja el neki, hogy kezdeményezze ő a találkozót, és én elfogadok minden feltételt, amit kiszab. Meg kell értenie, hogy bennem megbízhat.

— Elmondom neki — biztosította Lothan.

A troll intett fejével G-Doggnak, és elindult az ajtó felé. Az Utcai Tiszteletes visszaadta fegyvereiket, és átengedte őket. Lothan hallotta, ahogy a zár halkan kattan mögöttük, de nem nézett hátra, és nem is szólalt meg, amíg el nem értek a lifthez.

— Lothan… — törte meg a csendet G-Dogg, de a mágus intőn felemelte a kezét. Csak akkor engedte le, amikor már beléptek a liftbe, és az ajtó becsukódott mögöttük. Ezzel jelezte, hogy társa már beszélhet.

— Mi a franc megy itt? — kérdezte szinte suttogva G-Dogg.

— Ezt szeretném kideríteni — válaszolta Lothan. — Ha csak egy töredéke is igaz annak, amit hallottunk, akkor Akimurának egy dologban biztosan igaza van: Kellan veszélyben forog.

— Nem kéne figyelmeztetnünk?

— Magam is így gondolom — szólt Lothan —, de úgy vélem, a telefonhívásnál valamivel biztonságosabb módszert kell alkalmazni. Akimura azt könnyedén lehallgathatja.

— Varázslat? — tippelt G-Dogg. Lothan bólintott. A liftajtó kinyílt az előcsarnokban. Kimentek az utcára, és elindultak a furgon felé.

— Igen — folytatta a troll. —, és amíg elvégzem az előkészületeket, megpróbálok kissé utánajárni Mr. Akimura sztorijának.

Kivette a telefont a kabátzsebéből. Miközben nyitotta a kocsi ajtaját, már bele is szólt:

— Hívd Jackie Ozone-t.

A telefon teljesítette az utasítást. Mindössze két csengetés után Jackie fel is vette. Közben G-Dogg beindította a motort.

— Szervusz, Jackie — köszönt Lothan. — Talán tudok még adni néhány támpontot, az információra viszont a szokásosnál sürgősebben lenne szükségem.

Hazaérve Lothan rögtön az alagsori műhelybe indult. G-Doggnak meghagyta, hogy tartsa Jackie-vel a kapcsolatot, és igyekezzen óvatosan a lehető legtöbbet kideríteni Kellan hollétéről.

— Két óra múlva itt találkozunk — adta ki az utasítást Lothan. G-Dogg elindult, Lothan pedig munkához látott.

Először elkezdett felvázolni egy ábrát a műhely padlóján. Hamar kirajzolódott két koncentrikus kör képe. A közöttük levő sávot misztikus jelképek töltötték ki. A belső körben egy ötágú csillag helyezkedett el, minden csúcsán egy-egy pecséttel. Lothan lapátkezei gyorsan felrajzolták a jól ismert mintákat. A csillag középpontjába a mindent látó szem szimbóluma került.

Lothan a sarkára ült, és megszemlélte művét. Meg volt vele elégedve. Ezután gyertyákat állított a csillag sarkaiba, és egy kézmozdulattal lángra lobbantotta őket. Leoltotta a lámpákat, leült a kör közepébe, vett egy mély levegőt, és az övén függő erszényből előhúzott egy apró nejlontasakot. Egy újabb sóhajtással kiürítette az elméjét, és munkához látott.

A rítus nem volt nehéz. Lothan összpontosított, és elővett két szőke hajszálat a tasakból. Kellantől származtak; az egyik óra után gyűjtötte be őket. Lothan ránézett a hajszálakra, és eszébe jutott, miért is tartotta meg őket. Magát is meggyőzte arról, hogy egy ehhez hasonló alkalomra számított. Ha Kellan egyszer bajba kerül, és nehéz vagy veszélyes lehet máshogyan kapcsolatba lépni vele, akkor még mindig van egy lehetősége.

És ha Kellan egyszer maga jelentene problémát… Lothan még gondolatban sem fejezte be a mondatot. Ez hozzátartozott az árnyak világához. Soha se bízz meg vakon senkiben, vagy magadnak ásod meg a csapdát. Lothan nemigen tudta elképzelni, hogy Kellan valaha is elárulná őt, de melyik árulás nem éri váratlanul az elárultat?

Lothan meggyújtotta a faszenet a kis serpenyőben, és egy kevés tömjént szórt rá. Édes illatú, átható füst vette körül, a lég elementumának jelképe. A tervezett feladatra ezt az elementumot találta a legmegfelelőbbnek. Az első szavak kimondása közben Lothan rádobta a hajszálakat az izzó szénre. Kesernyés szag vegyült a felszálló füstbe. A troll mélyen beszívta az illatot, és mély, zengő hangon kántált.

A monoton varázsszavak transzállapotot idéztek elő. Lothan Kellanre összpontosított: az arcára, a hangjára, a kisugárzására. Egyre erősödött közöttük a kötelék, mely áthatolt téren és időn. Asztrális tudatában halvány ezüst fonál tekeredett ki a körből, lebegve sodródott az éterben, és egyre messzebb és messzebb ért.

Aztán — mint amikor a horgász kezében megfeszül a bot — Lothan megérezte. Nem volt több, mint egy enyhe lélekrezdülés, egy borzongás a bőrén. Gondolataival megragadta ezt az érzést, akaratával horgonyt vetett benne. Vett egy nagy levegőt, lassan kifújta, és mint ahogy az úszó a medence sima víztükrébe ereszkedik, a mágus szelleme elmerült az asztrális síkban.

Az első érzés a súlytalanság volt, az anyagi világ kötelékei nélküli szabadság. Lothan már számtalanszor átélte ezt, de még mindig mámorító érzés volt szabadon szárnyalni, ledobva a földi test súlyát. Lothan kötöttségeket levető szelleme felemelkedett a meditációban elmerült testből, és megkapaszkodott a csillogó fonálban, amely egyre távolabbra nyúlt.

— Na most — mormogta Lothan — lássuk, merre tartasz.

Felemelkedett, áthatolt az alagsor mennyezetén, az épület falain, ki a szabad ég alá. Lothan követte a fonál ívét magasan Seattle metroplexum felett. A fonál, amely összekötötte Kellan Colttal, dél felé vezette.

Amikor G-Dogg visszaért Lothanhoz, Jackie már ott várt. A dekás egy biccentéssel üdvözölte, ahogy a konyhába lépett. G-Doggot nem érte meglepetésként, hogy hús-vér alakjában láthatja Jackie-t. Igaz, kevesen találkozhattak vele szemtől szemben, de az ork tudta, hogy a dekás és Lothan már jó régóta ismerik egymást. Amikor az öreg mágusnak szüksége volt rá, Jackie-re mindig számíthatott.

— Még dolgozik? — pillantott G-Dogg az alagsorba vezető ajtó felé. Jackie bólintott.

— Úgy tűnik — felelte. — Megtudtál valamit?

— Csak hogy Akimura sztorija igazolható, már amennyit ki tudtam deríteni; de senki sincs túlságosan képben. A pasas ért a nyomok eltüntetéséhez, szóval lehet, hogy igazat mondott, de az is lehet, hogy még mindig meg akarja támadni Kellant.

— Sokra hajlandó azért, hogy megtámadhasson egy kispályás vadászt, nem gondolod? — vetette fel Jackie. G-Dogg vállat vont.

— Honnan a fenéből tudjam, hogy mit miért csinálnak egyesek? Te rájöttél valamire?

— Inkább csak egyszer mondanám végig — pillantott most Jackie is az ajtó felé.

G-Dogg éppen a hűtőhöz lépett, hogy kivegyen magának egy italt, amikor nyílt az alagsor ajtaja, és felbukkant a kissé megviseltnek tűnő Lothan. G-Dogg nem emlékezett rá, látta-e már valaha ilyen komornak a mágust.

— Tir Tairngire — dörmögte rezignáltan Lothan. — Kellan Tir Tairngire-ba ment. G-Dogg, jobb lesz, ha megszervezünk még egy találkozót. Azt hiszem, Kellan ezúttal valóban komoly bajban van.

 

 

Eve most már nem mutatkozott olyan kelletlennek, mint először, amikor Jackie felhívta, és elmondta neki, hogy megtudott még néhány dolgot Toshi Akimuráról, ezért szívesen találkozna vele Árnyország virtuális bárjában. Ezúttal már Jackie előtt megérkezett a találkozó színhelyére — ezzel a dekás előtt egyértelművé vált, amit amúgy is gyanított már. Bármi is volt a Cross érdeklődésének oka Akimura iránt, megért annyit egy ilyen Eve-féle karrieristának, hogy csapot-papot otthagyva siessen miatta a találkozóra.

Jackie perszonája helyet foglalt a bokszban Eve jóval realisztikusabb figurájával szemben. Közben a Jackie ölében pihenő laptop automatikusan lefuttatta az adatvédelmi programokat, ezzel biztosította, hogy senki illetéktelen ne férhessen hozzá a beszélgetésükhöz és a személyazonosságukhoz.

— Mit hozott? — vágott bele a közepébe a cégleány. Hangja észrevehető türelmetlenséggel csengett, noha a perszona megjelenésén ebből semmi nem tükröződött.

Jackie kényelmesen elhelyezkedett, és élvezte a hűvös bőrülés simogatását. Persze ez sem volt igazi, de annak tűnt, és kétségkívül kellemes volt.

— Akimura hosszas kezelésen esett át a Nightingale kiberklinikán Seattle-ben, nem messze a Space Needle épületétől — kezdett bele. — Valaki felbérelt egy illetőt, hogy törölje ki az adatait a klinika rendszeréből, de nekem sikerült hozzájutnom egy másolathoz.

— Honnan?

— Külső forrásból — közölte Jackie. — Megbízható.

Eve bólintott, hogy folytassa.

— Az adatokból kiderül, hogy Akimura elég komoly kezelésen esett át. Rengeteg sérülése volt, tulajdonképpen meg kellett volna halnia — meg is halt, a szó technikai értelmében. Volt egy kis rekonstrukció, szervhelyettesítés, génterápia, egyszóval teljes helyreállítás.

— Valaki meg akarta ölni — vonta le a következtetést Eve, mire Jackie bólintott.

— Úgy tűnik. És kis híja, hogy sikerült.

— Tudja, hogy ki töröltette ki az adatokat? Ő maga?

— Ezt még nem tudom, de nem hiszem, hogy ő volt.

— Miért?

— Itt kezd érdekessé válni a dolog. Az biztos, hogy Akimura kijött a klinikáról, és visszatért az utcára; és amennyire tudom, a legkevésbé sem megviselt állapotban. Nem sokkal azelőtt hagyta el a klinikát, hogy az adatokat kitörölték volna. Mint már legutóbb elmondtam önnek, jelenleg a Kellan Colt nevű árnyvadászt keresi.

— Azt kiderítette, hogy miért?

— Nos, ő volt az egyik, aki részt vett az adattörlésben. Ő nyilvánvalóan azt hitte, hogy Akimura bízta meg, de a férfi azt állítja, hogy nem ő volt.

Eve vállat vont.

— Na és? Talán csak el akarja varrni a szálakat.

— Talán igen — tűnődött Jackie —, de én nem hiszem. Először is ez egyáltalán nem passzol az Akimuráról kialakult képbe. Úgy tudom, nincs híján az árnyvilágban szükséges képességeknek. Nem vallana rá ez a „használd és dobd el” mentalitás.

— Vagy annyira jó, hogy ezt eddig senki nem vette észre.

— Amint mondtam, ez is elképzelhető, de ennél többről lehet szó. Érdekli a lány.

— Tudja, hogy miért?

Jackie meghökkent. A szinte követelőző hangú kérdés úgy hangzott, mintha Eve egy bizonyos választ várna. Megrázta a fejét.

— Még nem, de Akimura rávett néhány helyi szakembert, hogy segítsenek neki megtalálni Kellant.

— A lány bujkál?

— Lehet — felelt a dekás. — Vagy csak egy időre elment a városból, amikor forró lett a lába alatt a talaj. Az biztos, hogy most nincs a metroplexumban.

— Hát hol van?

— Tir Tairngire-ban — felelte Jackie. Eve perszonája kissé előredőlt. A mozdulat a legkevésbé sem virtuális izgalomról tanúskodott.

— Akimura utána megy, ugye?

— Úgy néz ki — jött a válasz.

A közvetítő perszonájának konfekciós arcán mosoly terült szét. Jackie jól tudta, hogy ennek a valóságban egy roppant elégedett arckifejezés felel meg.

— Mondjon el mindent — dorombolta a céges nő. — Kezdve azzal, hogy kit visz magával Akimura, és akkor elhiszem, hogy valóban nagyra értékelhetem a szolgálatait…